A West Hungária Bau (WHB) feladata lesz a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémia tervezése és kivitelezése a Velencei-tónál. A beruházás több mint 40 milliárd forintba kerül - írja az atlatszo.hu
Szinte napra pontosan 2 évvel ezelőtt számoltunk be róla, hogy nettó 55 milliárd forintból felújítják és korszerűsítik a meglévő pavilonokat a Hungexpon 2021-ig, valamint két új kiállítási csarnokot, új fogadóépületet és egy kongresszusi központot is építenek. "Gyerekkorunk BNV-je mára teljesen elavult. Rendes konferenciaközpontunk meg szégyenszemre nem is volt soha. Eddig." - kezdi rövid interjúnkat a megújult és modernizált Hungexpo átadása kapcsán Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtikár, a projekt kormányzati felelőse, akit az átadás kapcsán kérdeztünk az új komplexumról.
Az eredetileg tervezettnél hamarabb, szombattól ismét bővített forgalmi kapacitással használhatják a fővárosban a Rákóczi út-Nagykörút csomópontot az autóval közlekedők, hétfő hajnalban pedig visszaáll a villamosbarát körúti lámpaprogram - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Nagy mennyiségű likviditást pumpált a bankrendszerbe a kínai központi bank pénteken, feltehetően az eladósodott China Evergrande Group kínai ingatlanfejlesztő körüli bizonytalanságok ellensúlyozására.
Korábban írtunk már róla, hogy több mint 1100 négyzetméteres eladótérrel, az Etele Plazaban nyitja meg legújabb üzletét a Spar. Ezúttal arra is fény derült, hogy menyibe került a szupermarket kialakítása.
Merre tart a kiskereskedelem? A tudatos vásárlók az e-kereskedelmet hizlalják majd, míg a nézelődő shoppingolók számára az üzletházak maradnak a szentélyek? A retail aktuális kérdéseiről, a covid és a digitalizáció okozta változásokról Vörös Gábor, az UniCredit regionális ingatlanfinanszírozási vezetője kérdezte a szakértőket, a Property Investment Forum 2021 konferencia panelbeszélgetésén.
A Portfolio Property Investment Forum 2021 Konferencia Zöld szekciójában tartott előadást Tóth Zoltán, az E.ON Hungária Csoport egyedi ügyfél és települési megoldások értékesítési vezetője "Fenntartható ingatlanok a változó energiakörnyezetben" címmel. Az előadásból kiderült, hogy a cégcsoport milyen fejlesztések mentén tudja csökkenteni egy bevásárlóközpont, vagy egy irodaház energetikai költségeit, de szó volt a 4D transzformáció jegyében megvalósuló fenntarthatósági törekvésekről is.
Célegyenesbe értek a nagyobb forgalomkorlátozással járó aluljáró-szigetelési munkák a Blaha Lujza térnél. Az autóval közlekedők a hétvégétől újra bővített forgalmi kapacitással használhatják a csomópontot, hétfő hajnalban pedig visszaáll a villamosbarát körúti lámpaprogram. A befejező munkákat majd elsősorban az őszi szünetben és a hétvégéken végzik el, hogy azok a lehető legkisebb mértékben zavarják a közúti forgalmat - közölte a BKK.
Szeptember 17-én, délelőtt 10 órakor nyitja meg kapuit az Etele Plaza, Budapest legújabb bevásárló- és szórakoztatóközpontja Kelenföldön, az Etele tér közvetlen közelében. A több mint 300 millió euró (100 milliárd forint) beruházási értékű környezetbarát épület egyben Magyarország első okosplázája is. A megnyitó előtt egy nappal az ingatlant fejlesztő Futureal közzétette a teljes bérlői listát. Lássuk, milyen boltok lesznek az új budai plázában!
Megkötöttük a szerződést a pályázaton nyertes s73 Tájépítész Stúdióval a Csepeli közpark részletes tervezésére - írja közösségi oldalán Vitézy Dávid. A Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója emlékeztetett: a Csepel-Szigetcsúcson 36 hektáron, három városmajornyi park létesül, ami az elmúlt 50 év legnagyobb új közpark fejlesztése lesz a fővárosban.
Nemcsak ingatlanpiaci előadásokkal és kerekasztal-beszélgetéssel készülünk a holnapi Property Investment Forumon, hanem a legújabb budapesti projektek is bemutatkoznak egy-egy villámprezentáció keretében. Az összesen 8 beruházás az ingatlanpiac különböző szegmenseit képviselik, új irodaházakat, hotel-, és lakóprojektet, illetve multifunkciós épületet is bemutatnak a fejlesztők. Ezekre a konferencia közönsége fog szavazni, a bemutatott projektek ugyanis az „Év koncepciója” díj jelöltjei is egyben.
Már hatodik alkalommal váltak elérhetővé a munkaerő mobilitását elősegítő „Munkásszállások kialakítása” program forrásai – jelentette be Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, a legújabb kiírás keretében több mint 10 milliárd forintra nyújthatnak be pályázatot a vállalkozások, az önkormányzatok és az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok.
A fenntarthatóságért nekünk kell tennünk, mindenkinek a saját területén. A jó példa ragadós lesz, de az se baj, ha szigorú előírások és akár egyre erősödő pénzügyi érdekek is kötődnek ahhoz, hogy a zöldülés felé egyre mélyebb és tudatosabb legyen az elhatározásunk. Hogyan lesz fenntartható egy ingatlanfejlesztés? Hogyan lehet 400 tonna szén-dioxiddal csökkenteni egy 14 ezer négyzetméteres irodaház éves kibocsátását, miközben 30 millió forintot megspórolunk? Miért elengedhetetlen az ingatlanok zöld üzemeltetése egy zöldnek titulált projeknél? Mennyire fenntartható építőanyag az alumínium? Mit jelent az élhető és zöld város kifejezés Budapest esetében? - Ezekre a kérdésekre adnak választ előadóink a szeptember 15-ei Property Investment Forumon célzott prezentációk segítségével.
Ma húsz éve, hogy a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyai terrortámadás következtében megsemmisültek. Ennek évfordulóján az egykori épületet építészeti szempontból mutatjuk be, a DeZeen gyűjtése alapján pedig megnézzük, hogy milyen helyet foglalt el New York és a világ legmagasabb épületeinek történetében.
Folytatódnak a Vodafone 5G fejlesztései: a nemrég bejelentett balatonfüredi bővítés után hazánk harmadik legnagyobb városában, Debrecenben bővíti 5G hálózatát a szolgáltató. A Vodafone előzetes felmérések alapján döntött a szigetszerű lefedettségbővítésről, ennek megfelelően a város legnépszerűbb pontjain lesz elérhető a gyors mobilinternet – így az egyetemi város mellett és a Nagyerdei Stadion környékén tapasztalhatják meg az ügyfelek az 5G képességeit.
Mekkora az egyéni felelősségvállalás szerepe a fenntarthatóságban? Hol tartunk a nemzetközi mintákhoz képest és hogy tudnánk az adatokat, az adatmenedzsmentet a fenntarthatóság céljába állítani? Ezekről a kérdésekről beszélgettek a szakértők a Sustainable World 2021 konferencia egyik délutáni panelbeszélgetése során.
A Green Deal cselekvési terv célja, hogy az unió gazdasága 2050-re klímasemleges legyen, aminek eléréséhez különböző beruházásokat és finanszírozási eszközöket határoz meg. A célok elérését támogatja az EU Fenntartható Finanszírozási Akcióterve is, amely létrehozta a fenntartható tevékenységek egységes osztályozási rendszerét. Hogy mindez hogyan fogja átalakítani az ingatlanpiacot, arról Bukovszki Viktor, szenior tanácsadó, ABUD - Advanced Building and Urban Design beszélt a Sustainable World 2021 konferencián.
Mára globális egység alakult ki a karbonsemlegesség elérésére, amely drasztikus intézkedéseket követel meg. Az energiaiparban a kihívásokkal párhuzamosan rengeteg üzleti lehetőség is megjelenik a befektetői horizonton már rövid távon is. Az energiaiparban mindent át kell alakítani, erre pedig elképesztő mennyiségű pénz, befektetés szükséges. A Nemzetközi Energiaügynökség jelentése szerint 2030-ra ez 5 ezer milliárd dollár lesz évente, a globális GDP 0,4 százaléka - ismertette Molnár Gábor, a MET Asset Management üzletfejlesztési vezetője a Portfolio Sustainable World 2021 konferencián.
Az elmúlt két és fél évben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren megvalósult fejlesztések összértéke megközelítette a 200 millió eurót, azaz 70 milliárd forintot - közölte a Budapest Airport Zrt.
Idén ősszel ismét egyetemisták jelentkezését várja a Market Építő Zrt. a Market 21 Days elnevezésű szakmai kihívásra. A kifejezetten mérnökhallgatóknak kiírt pályázat keretében egy maximum 100 négyzetméter területű, meghatározott funkciójú épületet kell BIM rendszert alkalmazva megalkotniuk a résztvevőknek. A pályázat szeptember 27. és október 17. között érhető el a hallgatók számára, melyre csapatban vagy egyénileg is lehet nevezni. A nyertes pályázók értékes pénzjutalomban és a Marketnél eltölthető szakmai gyakorlat lehetőségében részesülnek.